A Clevelandi Csapatparancsnokokról

 

 

Csajka Tamas, cst

     Szinte mindenki ismer, de mint új parancsnok néhány szóval szeretnék közelebbről bemutatkozni.
     1975. december 28-an születtem Kassan, ott jártam iskolába, magyar gimnáziumba és egyetemre is. Matematikus végzettségi vagyok, szoftver mérnökként dolgozok, jelenleg a Nationwide biztosítónál. Clevelandba feleségem, Slattery Kriszta révén kerültem, két éve házasodtunk, nemrég kereszteltük Teréz kislányunkat.
     1991-ben lettem cserkész a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség őrsvezető képző táborában. 1993-ban segédtiszt, 1998-ban cserkésztiszt lettem. 1997-tol 2002-ig voltam a kassai cserkészcsapat parancsnoka. 1994-tol 2005-ig aktívan részt vettem az OV képzésben, az utolsó két évben mint tabor parancsnok.
     A cserkészet szorosan hozza tartozik az életemhez, ezért amikor Clevelandba kerültem, bekapcsolódtam a munkába. A csapat parancsnokságot azért vállaltam el, mert tartozok ennyivel a cserkészetnek, a magyarságnak és Nektek, clevelandiaknak, hogy befogadtatok. Szeretném Veletek együtt tovább építeni elődeim munkáját. Előre köszönöm a bizalmat!
Jo munkát!

     I know most of you, but I'd like to introduce myself as the new scout master of the boys' troop.  I was born in Kassa (Slovakia), and went to high school and college there.  My degree is in Mathematics, and presently I work as a software developer for Nationwide. 
     I became a scout in 1991, and was active in leadership training from 1994-2005. I lead the scout troop in my hometown from 1997 to 2002.
     Scouting is a major part of my life, and so when I came to Cleveland I joined the troop here. Thank you in advance for your cooperation.
 

Pigniczky Eszter, cscst.

Lansdale, PA-ben (Philadelphia mellett) születtem. Szüleim a helyi csapatnál voltak parancsnokok. Később, ennek a csapatnak lettem parancsnokhelyettese és tánc csoportjának vezetője.  New Brunswick, NJ-ben tettem cserkészfogadalmat, ahol vezetői pályafutásomat mint kcs. őv kezdtem. A Kalifornia-i körzeten belül kcs. tanyázást, akadályversenyt, mozgótábort, cserkészebédeket, lelki gyakorlatokat és vezetőképző hétvégéket szerveztem és parancsnok voltam.  Clevelandban 1995-99 a 33.-as lcscs.-nál dolgoztam több beosztásban. 1997-2004-ig vezettem a Clevelandi Regös Csoportot, amelynek szerveztem 2 gála műsorát és egy MO-i/ erdélyi körutat. 2006 január óta a 34.-es sz. Zrínyi Ilona lcscs. parancsnoka vagyok. A Fillmori VK Táborokon 1992 óta veszek részt kiképzőként több táborban. Buenos Aires-ban levezettem ŐV tábort. A KMCsSz-nek Jubi Tábor altábort és központi regös hétvégéket vezettem, és 2002 óta a szövetségünk Intéző Bizotságban tevékenykedek. Célom a különböző városokban nyert cserkész tapasztalatokat szervezésben és a problémák megoldásában hasznosítani úgy a csapatunkban, mint szövetségünkben.

Férjemmel, Szentkirályi Endrével, van 4 gyermekünk: Keve (11), Bendegúz (10), Vajk (7) és Enese (4). 2006 Októberére húgommal, Rékával, készítettünk egy filmet Édesapánk 56-os Szabadságharcos történetéről “Hazatérés” címmel. Tanárnak készültem, de még nem dolgoztam “hivatalosan” szakmámban.