KMCsSz OLVASÁSI  KÜLÖNPRÓBA  PROGRAM – 2008 v2

 

Download Word document - letölteni itt lehet

BEVEZETŐ

Gyerekeink egyre nehezebben olvasnak magyarul. Ez cserkészmunkájukat is hátráltatja. Kiadványokat – a cserkészkönyveket, az akadályverseny füzeteket, a Magyar Cserkészt, stb. – nehezen és ezért kevéssé olvassák.  Őrsvezetőink nehezen készülnek az összejövetelekre. Cserkészetünk továbbéléséhez szükséges, hogy cserkészeink nemcsak beszélni, hanem olvasni is tudjanak magyarul.

 

A mai gyerek előszeretettel használja a számítógépet. Ezt figyelembe véve a KMCsSz elhatározta, hogy létesít egy számítógépes olvasási különpróba rendszert, amellyel a cserkész szórakozva gyakorolhatja a magyar olvasást és közben elismerésben, kitüntetésben is része lehet – célunk, hogy a gyerek minél önállóbban végezze.  Ez a rendszer, amelyet a KMCSSZ honlapján keresztül lehet elérni, most elkészült.

 

Mivel nagyon szoros és jó kapcsolat van a Cleveland-i magyariskola és a cserkészet között, a magyariskola felvállalja az olvasási program futtatását.  A tanárok résztvesznek mint tanácsadók és a szükséges havonta 1-2 olvasási gyakorlatot betudják építeni a házifeladatba.  Mint tanácsadók, a rendszeren keresztül figyelik a gyermekek haladását és osztályban feltudják mérni, hogy mennyire önállóan végzik a gyermekek a programot pl. a már bevetett hangos olvasáson keresztül.  Mondatban való feleletekre többlet pontokat adnak és a matricákat a kijelölt eredményekért osztályban szétosztják.

 

Olvasási különpróba rendszer bejelentkezési oldal 

 

CÉL:  EGY OLVASÁST FEJLESZTŐ RENDSZER BEVEZETÉSE

  • 6-16 éves korig és a gyerek minél önállóbban végezze.
  • Buzdítja a cserkészt arra, hogy olvasson.  Megadja az olvasnivalót, így nem kell könyveket vásárolni. A gyerek számítógépen végezhesse.

-          Ha véletlenül nincsen otthon számítógép, havonta 1-2 alkalommal városi könyvtárokban lévő ingyenes számítógépeket lehet használni.

 

 

AZ OLVASÁSI KÜLÖNPRÓBA PROGRAM

  • A KMCSsz honlapján keresztül kell előhívni: www.kmcssz.org
  • Szemelvények nyelvezete szükség szerint van leegyszerűsítve 5 szintre:

5 olvasási szint

Életkor

Magyariskolai osztály (átlag)

Induló

6 éves

Első

 

7 éves

Második

Gyalogló

8 éves

Harmadik

 

9 éves

Negyedik

Futó

10 éves

Ötödik

 

11 éves

Hatodik

Vágtató

12 éves

Hetedik

 

13 éves

Őv

Szárnyaló

14 éves

-

 

15-16 éves

-

 

  • Minden szintnek van 20 olvasmánya, illetve szemelvénye. Minden szemelvény után 10 kérdés (“multiple choice”), amelyeket a rendszer automatikusan javít és pontoz.

-          A Gyalogló szinttől felfelé: 1 vagy 2 kérdés, amelyekre mondatban kell felelni. Ezeket a válaszokat az olvasási tanácsadó nézi át és ad többlet pontokat. Kívanatos, hogy magyar betüket használjanak, de nem kötelező.

  • Legalább 8 jó feleletet kell élérni szemelvényenként. 
  • Haladásáért folyamatos elismerést kap (matricákat): az első sikeres olvasmánynál (10 pont) és azután 30, 70, 120 és 160 pontnál.  Ha elér 160 pontot, megkapja a szintnek megfelelő olvasási különpróba jelvényt.

 

 

 

  • Bár a gyerek akármelyik szinten kezdhet, Cleveland-ben a megfelelő átlag életor szerint kezdjük.
  • Olvasási tanácsadó (vagy a magyariskolai tanítója, vagy a csapatban kijelölt olvasási tanácsadó):

-          Buzdítja a gyerekeket, bemutatja a programot és segít, ha kell.

-          Követi a gyerekek haladását, megbeszéli velük a szemelvényeket, lehetőleg fennhangon is olvastat.

-          Mondatban való feleletekre többlet pontokat ad.

-          Ellenőrzi az eredményeket, biztosítja az elismerést, ileltve a matricák átadását.

  • A szemelvényekben találsz aláhúzott szavakat. Ha az egérrel ráviszed a nyilacskát, megjelenik a szó értelme lakhelyed nyelvén. A rendszer korlátozása miatt csak megközelítő ez a szinoníma, de már ez is segíteni fog.

 

A RENDSZER BEVEZETÉSE

  • 2009:  bevezetése és használata.  2010. januártól:

 

-          Csak olyan kiscserkész lesz zöld nyakkendős cserkésszé avatva (Cleveland-ben 10 éves korban a nyári csapattábor keretében), aki sikeresen megszerezte az Induló és Gyalogló olvasási  különpróba jelvényeket. 

*        2008/2009 iskola évben a 3-ik osztály, 2009/2010-ben a 4-ik osztály havonta 2 olvasmányt kell sikeresen elvégezzenek a Gyalogló szinten, hogy időben befejezzék

-          Őrsvezetői  vk  tábor előfeltétele a Vágtató olvasási különpróba jelvény megszerzése ami helyettesíti a szalagokat használó olvasási/tollbamonási gyakorlatokat.

*        2008/2009 iskola évben a 7-ik osztály, 2009/2010-ben az őv osztály havonta 2 olvasmányt kell sikeresen elvégezzenek a Vágtató szinten, hogy időben befejezzék

-          A többi osztályok a koruknak megfelelő szinten kezdik és havonta 1-2 olvasmányt kell sikeresen elvégezzenek.

 

-          Akik nem járnak magyariskolába, azokat elsősorban buzdítjuk, hogy járjanak – különben a számonkérés részben elves a cserkészfoglalkozási időből.

 


A PROGRAM HASZNÁLATA

 

  • A KMCSsz honlapján keresztül kell előhívni: www.kmcssz.org
  • A bejelentkezési lapot töltsd ki. A csillaggal megjelölt részeket ki kell töltened.
  • Egy különálló drótposta cím szükséges minden résztvevő részére.  Ha lehet, legyen könnyen felismerő a gyermek neve. Ingyenes drótposta címeket könnyen lehet megszerezni: pl. gmail.com, live.com, juno.com, stb.
  • Válassz magadnak egy jelszót. Erre a jelszóra szükséged lesz minden alkalommal, amikor a rendszert használod. Ne felejtsd el, írd fel magadnak.
  • Válassz magadnak egy olvasási tanácsadót:  

 

5 olvasási szint

Életkor

Magyariskolai Osztály (átlag)

Olvasási tanácsadó

Induló

6 éves

Első

Tamásy Éva vagy Radics Szilvia

 

7 éves

Második

Chmielewski Franciska vagy Nagy Erika

Gyalogló

8 éves

Harmadik

Yost Erika

 

9 éves

Negyedik

Szentkirályi Juci

Futó

10 éves

Ötödik

Szántó Erika

 

11 éves

Hatodik

Rátoni Nagy Tamás

Vágtató

12 éves

Hetedik

Mészáros Mária

 

13 éves

Őv

Györky Annamária

Szárnyaló

14 éves

-

-

 

15-16 éves

-

-

 

Vegyes

Vegyes

Magyariskolába nem járó cserkész fíuk

Mészáros Andy vagy Tapolyai Péter

Vegyes

Vegyes

Magyariskolába nem járó cserkész lányok

Szélpál Zsuzsi vagy Horváth Judit

-          Ha még nincsen a listán tanácsadód, akkor válaszd azt, hogy „Nem tudom / nincs”.

 

  • A szemelvények tartalomjegyzékének oldalán (és a legtöbb későbbi oldalon is), van egy ablak, benne különböző választható pontok. Ha az egyikre rákattintasz, az annak megfelelő oldal fog megjelenni. Pl:

-          Egy ilyen pont személyes adataid, egy másik jelszavad megváltoztatására való.

-          Ha rákantitasz arra, hogy "Eredményeim kimutatása" megjelenik egy táblázat, amelyben láthatod, hogy eddig hány pontot gyűjtöttél össze.

-          Ha több, mint 6 hónapig nem használod a rendszert, adataidat kitörli.

-          Ha a "Súgó"-ra kattintasz, részletes magyarázatot találsz a rendszer működéséről.

-          Az egyik pont a kijelentkezésre van. Ne felejts el kijelentkezni, miután befejezted munkádat.

 

  • Miután rákattintottál a bejelentkezési gombra, el is kezdheted a különpróba rendszert használni. Megjelenik a bejelentkezési ablak: töltsd ki e-mail címedet és jelszavadat. A következő oldalon már meg is jelenik az 5 különpróba szemelvényeinek tartalomjegyzéke. Csak rá kell kattintanod az egyik szemelvényre, és máris megjelenik a szöveg és a kérdések.